Jövőre is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

0
300

– Jövőre is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba. A Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz nevű zarándokvonat 2016. május 13-án indul és 16-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza – jelentették be a szervezők pénteken Budapesten.

    A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. A jövő évi utazás záróeseménye a Csík zenekar ingyenes szabadtéri koncertje lesz pünkösd vasárnap, Madéfalván – ismertették a sajtótájékoztatón.
Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre. A fővárosból, a Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal egy szerelvényként indul  tovább Erdélybe.
227887Az összekapcsolt, “össznemzeti zarándokvonat” jövőre is 16 kocsiból áll, 1100 ember utazhat rajta, és II. Rákóczi Ferenc arcmásával díszített mozdony húzza majd. A vonatot Budapesten a hagyományokhoz híven egy katolikus pap és egy református lelkész is megáldja indulás előtt – mondta Mező Tibor.
Az ügyvezető kitért arra is, hogy a vonaton élő népzene szól majd, a zenészek mindig annak vidéknek a muzsikáját játsszák, ahol éppen jár a vonat, így az utazás egyben zenei kalandozás is lesz.
A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban, székely családoknál szállásolják el.
Szombaton a falvakkal együtt, külön keresztalját alkotva vonulnak a csíksomlyói Mária-kegyhelyre, ahol részt vesznek a búcsúi szentmisén. Vasárnap Gyimesbe, az ezeréves  határhoz zarándokolnak, majd Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél. A programsorozat záró eseménye a Csík zenekar szabadtéri koncertje lesz – közölte Mező Tibor.
Csibi József, Madéfalva önkormányzatának turisztikáért felelős szakembere elmondta: 2016 pünkösd vasárnapjára egész napos fesztivált szerveznek Madéfalván kézműves és népi mesterségeket bemutató foglalkozásokkal, kulturális műsorokkal, népzenei és néptánc-előadásokkal, valamint sokszínű gasztronómiai bemutatóval.
Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója felidézte: 2008 óta minden pünkösdkor indít zarándokvonatot a MÁV-Start és a Kárpáteurópa Utazási Iroda. Az első Székely Gyors 400 zarándokot szállított, 2010 óta két vonat is indul. Tavaly 1100 ember utazott a Székely Gyors-Csíksomlyó Expresszel a csíksomlyói búcsúba.

MTI